Mai világunkban

http://www.reikitanar.slx.hu/
http://www.onismeret.una.hu/
Piros Kata
Mai világunkban az emberi kapcsolatoknak sajnos egyre jobban nincs értéke. Rohanunk, nem figyelünk a másik emberre. Döbbenet volt számomra pár napja a metró mozgólépcsőjénél az emberek szinte fellöktek egy vak férfit. Az abszolút közöny, nem figyelnek, a másik emberre jellemzi az emberek nagy többségét. Mindenki csak rohan, nincs ideje megállni egy pillanatra, egy kicsit befelé fordulni és feltenni a kérdést jó ez így?
Lecsökkentek az egymással eltöltött idők, találkozások, a számítógép világát éljük, ahol van MSN, van Skyp stb., ez természetesen jó is egyrészt, mert a távol élőkkel könnyebb a kapcsolattartás, de ez nem pótolja azt, amikor látom a másik ember szemét, mosolyát, rezdülést, érzem az illatát.
Itt nem konkrét párkapcsolatra gondolok, hanem hétköznapi egyszerű emberi kapcsolatokra.
Az idézet viszont párkapcsolat keresésről szól:

"A szimulált univerzumban egyetlen barátunk maradt, a számítógép. Azt mondják, ez a kommunikáció forradalma. Csakhogy amiben nincs Ő AZ, az nem kommunikáció.

Így élünk ma, megvakult szívvel. Keresünk persze, mert egyedül nem jó, s mint a turkálóban az asszonyok, felvesszük egymást, mint a használt ruhákat; megtapintjuk, nézegetjük, magunkra képzeljük, sőt néha magunkra is húzzuk. "Hozzám akarsz tartozni?" Kellesz te nekem egyáltalán?" Így próbálgatjuk egymást egy darabig testileg-lelkileg, aztán mindenkit visszadobunk a kupacba, az idegen kacatok közé.

Miért?

Mert nem "Ő AZ" (...)

Idegenek között élünk. Úgy is mondhatnám, hogy megvakult a szívünk."

(Müller Péter)