Márai Sándor Az okosságról és a bölcsességről.

Az okos emberek mindig fárasztottak, kimerítettek.

Társaságukban úgy éreztem magam, mint valamilyen rosszhiszemű vizsgán.

Örökké figyelnem kellett, mert ők is figyeltek engem, összehúzott szempillák alól, mint a vadász a vadat, vajon helyesen felelek-e okos megjegyzéseikre, elég okos vagyok-e ahhoz, hogy ők, az okosak, szóba álljanak velem?

Nem, az okosak mindig fárasztottak. S nem is tudtam meg tőlük soha, semmi lényegeset.

Többnyire csak azt magyarázták meg, miért nem jó valami: az élet, egy ember műve, a tavasz vagy az ősz?

De azt, hogy az élet jó is, a halál természetes, az ember nem egészen reménytelen, nem mondották soha; mert okosak voltak.

Az okosság nem bölcsesség.

Az okosság készség, idegrendszerbeli és értelmi fürgeség.

A bölcsesség az igazság, a megnyugvás, az elnézés, a tárgyilagosság és a beleegyezés.

Az okos emberek soha nem bölcsek, túl izgatottak ehhez, mintegy állandóan megrészegednek okosságuktól; de a bölcsek mindig okosak is, s ugyanakkor többek ezeknél, mert nem akarnak bizonyítani semmit.

Az okosak társaságát kerüld,mert felizgatnak és végül megsértenek.

A bölcsek társaságát keresd. Az okosakkal lehet beszélni. A bölcsekkel lehet hallgatni.